Az alábbiakban szeretnénk közzétenni Kovács Attila János válaszát egy nemrégiben megjelent atomenergiával foglalkozó cikkre.
Reméljük ez a cikk alapja lehet egy nyílt interaktív véleménycserére, akár itt a blogon is.
Íme a cikk, amire Attila reflektál:
http://hvg.hu/gazdasag/20120814_paks_nincsparbeszed
A cikk kiindulópontja kétségbevonhatatlan: szélesebb ill. érdemi vita nem folyik Magyarországon az atomenergia jövőjéről se a politikában, se a tágabb közéletben. Sőt, meglepő módon mintha a háttérben valamilyen konszenzus lenne, hogy bármilyen a kormányzati hatalom, az ország energiaellátásában meg kell tartani és kismértékben bővíteni-fejleszteni kell az atomenergia szerepét – pedig különben szinte bármiről mérges viták, csatározások folynak, konszenzusok nélkül.
De nézzük meg, mi történt azokban a (fejlett) országokban, ahol viszont a tág közélet és a politika frontjába került a kérdés?
Ausztriában és Svájcban már korábban népszavazással leállították az atomenergia használatát. Nemrég az olasz népszavazás hasonlóan az atomenergia megszüntetésére kötelezte a kormányt; Japánban leállították az összes reaktort és nem indítják újra belátható időn belül. Bulgáriában leállították, Lengyelországban messze kitolták az építést. Németországban éles „energiapolitikai fordulattal” a kormánypártok (ellenzéki egyetértéssel) az atomenergia-termelés teljes leépítéséről döntöttek. Legújabban Franciaországban Hollande elnök és a szocialista párt – a zöld párttal való választási megegyezés keretében – azt ígérte, hogy záros határidő belül leállítja a működő reaktorkapacitásának felét.
A francia lépés különösen kirívó: jelenleg Franciaország energiatermelésnek 80%-át az atomenergia szolgáltatja; nem volt semmilyen probléma, baleset; a relatív gazdaságosság és nagyfokú rugalmasság mellett a franciáknak oly fontos, külföldi hatalmaktól függetlenséget is messzemenően biztosította. Mégis a megszerezhető 4-5 % voks miatt – ami a szoros választáson a mérleg nyelve lehetett -, a győztes fél bevállalta ezt a fantasztikus ötletet.
Tehát a tényekből leszűrhetjük: amely országokban a viták és a politika frontvonalába került a kérdés és a „széles tömegek” döntöttek róla (akár népszavazással, akár választásokon) – ott az atomenergia-párti tábor igen nagy hátrányból próbált érvelni és az ellenzők lehengerlő győzelmeket arattak.
Hogy ez miért van, az társadalompszichológiai okokkal könnyen indokolható, de helyhiány miatt nem részletezem; csak utalok a jelenkor mediatizált világának katasztrófa – és szörnyűségorientáltságára, a lappangó, tudatalatti félelmekre való rájátszásra és a könnyen indukálható ellenségképekre.
A fentiek fényében tehát: valóban baj-e, hogy Magyarországon nem került a széles viták előterébe az atomenergia? Baj-e, hogy hallgatólagos, racionális konszenzussal intézték eddig nálunk - pártcsaták és ismerethiányos tömegek népszavazása nélkül? Jobb volna, ha olyan irracionális és hátramozdító döntések születnének, mint a többi országban – bár remek, széles demokratikus viták eredményeképpen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése